POLGÁRMESTERI KABINET
A Polgármesteri Kabinet a Hivatal előkészítő, véleményező, irányító szervezete, mely a polgármester közvetlen irányítása alá tartozik.
- Segíti a polgármester hatáskörébe utalt közigazgatási ügyek előkészítését, végrehajtását.
- A polgármester által meghatározottak szerint ellátja a polgármester napi munkájához kapcsolódó feladatokat.
- Előkészíti, összehangolja, megszervezi a polgármester ügyfélfogadását, kapcsolattartását.
- Megjeleníti az Önkormányzat és a Hivatal közleményeit, hirdetményeit.
- Ellátja a nyilvánosság kezelésével kapcsolatosan felmerülő feladatokat.
- Együttműködik a Hivatal érintett szervezeti egységeivel, munkatársaival a különböző önkormányzati rendezvények, ünnepségek szervezésében, lebonyolításában.
- Kapcsolatot tart a helyi és országos írott és elektronikus médiával, koordinálja a sajtó képviselőitől érkező megkereséseket, előkészíti a sajtótájékoztatókat.
- Városi, hivatali rendezvények, megemlékezések, ünnepségek előkészítése, koordinálása, abban való közreműködés.
- Közreműködés a szépkorúak személyes köszöntésében.
- A polgármester programjának szervezése, koordinálása.
- A polgármester tevékenységével, programjával, városi eseményekkel összefüggő adminisztrációs feladatok ellátása.
- Kapcsolattartás magánszemélyekkel, cégekkel, szervezetekkel, egyesületekkel.
- Protokoll feladatok ellátása.
- Szakterületének megfelelő pályázatok figyelése, véleményezése, javaslattétel.
- Városstratégiai kérdésekben a polgármesteri döntés előkészítésének segítése.
- A munkájához kapcsolódó képviselő-testületi előterjesztések előkészítése a polgármester megbízása alapján.
- Szoros kapcsolatot tart a Hivatal belső szervezeti egységeivel, az önkormányzati intézményekkel és gazdasági társaságokkal.
- A testületi ülések közötti eseményekről szóló tájékoztató elkészítése.
- Helyi címek és díjak továbbá polgármesteri és egyéb önkormányzati elismerések adományozásával kapcsolatos feladatok ellátása és nyilvántartások vezetése.
- A közművelődésre és közgyűjteményekre vonatkozó jogszabályban meghatározott feladatok ellátásában.
Szervezeti egység dolgozóinak neve, beosztása, elérhetősége:
Magánjogi jellegű feladatok:
- Az Önkormányzat közvetett vagy közvetlen (rész)tulajdonában lévő gazdasági társaságokkal kapcsolatos teljes körű ügyintézés.
- Önkormányzati társulás létrehozásával, illetve az ahhoz történő csatlakozással vagy kiválással kapcsolatos teljes körű ügyintézés.
- Önkormányzati alapítványokkal kapcsolatos teljes körű ügyintézés.
- Az Önkormányzat és a Hivatal által kötött szerződések elkészítése és felülvizsgálata.
- Az önkormányzati intézmény létrehozásával, átszervezésével, illetve megszüntetésével kapcsolatos teljes körű ügyintézés.
- Más önkormányzatokkal, a testvérvárosokkal, gazdasági szervezetekkel, pénzintézeti szervekkel kötött megállapodások, szerződések teljes körű ügyintézése.
- Az Önkormányzat és a Hivatal perbeli képviselte, peres és nem peres eljárások vitele.
- A fizetési meghagyás teljes körű ügyintézése.
- Társasházak törvényességi felügyelete.
- A Közbeszerzési Bizottság ülésével kapcsolatos teendők előkészítése, ellátása.
Szervezeti egység dolgozóinak neve, beosztása, elérhetősége feladatköre:
Pályázatokkal kapcsolatos feladatok:
- Az Önkormányzat és a Város fejlesztési lehetőséginek folyamatos figyelemmel kísérése.
- Pályázatfigyelés, pályázatok készítése és rendezése, továbbá összefogja és koordinálja a települést és a Hivatalt érintő pályázati lehetőségeket.
- Összefogja és felügyeli a pályázati kiírás megszervezését, a pályázati anyag előkészítését, szükség szerint szakértő, illetve a Hivatal illetékes szervezeti egységeinek bevonását, a pályázati anyag jóváhagyásra való felterjesztését, a pályázat benyújtását.
- Nyilvántartást vezet a benyújtott pályázatokról; a nyertes pályázatokat további intézésre átadja a Hivatal illetékes szervezeti egységének, illetve saját hatáskörben intézi a teendőket.
- Saját készítésű előterjesztések esetén részt vesz az illetékes bizottság és a Képviselő-testület ülésein.
- Tevékenységi körébe tartozó ügyekben intézi a szerződéseket.
- Tevékenységi körével összefüggésben pályázatokat készít.
- Közbeszerzési feladatok ellátása, lebonyolítása.
Szervezeti egység dolgozóinak neve, beosztása, elérhetősége feladatköre:
Közjóléti és köznevelési feladatok
- Települési és rendkívüli települési támogatásra való jogosultság megállapítása iránti kérelmek elbírálása.
- Közköltséges temetéssel kapcsolatos ügyintézés ellátása.
- Területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosi, gyermekorvosi és fogászati szolgálatokkal kapcsolatos teendők ellátása.
- Környezettanulmányok készítése.
- Közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatok ellátása.
- Nemzetiségi és esélyegyenlőségi feladatok ellátása.
- Szociális és gyermekvédelmi intézményekkel történő kapcsolattartás.
- Védőnői szolgálat működésének felügyelete, orvosi, védőnői ellátás.
- Segíti az Önkormányzat által fenntartott nevelési intézmények szakmai, gazdasági tevékenységét, e feladatkörében ellátja az önkormányzati óvodák, bölcsőde felügyeletével, irányításával kapcsolatos fenntartási, döntés-előkészítési és végrehajtási, valamint szervezési feladatokat.
- Előkészíti az intézményvezetőket érintő személyi ügyeket, gondoskodik a döntések végrehajtásáról, valamint kezeli a személyi anyagokat és a vagyonnyilatkozat tétellel kapcsolatos feladatokat ellátja.
- Véleményezi a nevelési intézmények szervezeti és működési szabályzatait.
- Rendszeresen kapcsolatot tart az intézményvezetőkkel, érdekképviseletekkel.
- Ellenőrzi az intézmények statisztikai adatszolgáltató tevékenységet.
- Közreműködik a nevelési intézményeket érintő költségvetési ellenőrzések végrehajtásában.
- Előkészíti a sportfeladatokkal kapcsolatos döntéseket, közreműködik azok végrehajtásában.
- Segíti az Önkormányzat által fenntartott sportintézmények szakmai, gazdasági tevékenységét.
- Ellátja az Önkormányzat által fenntartott sportintézmények felügyeletével, irányításával kapcsolatos döntés-előkészítési és végrehajtási, valamint szervezési feladatokat.
- Bursa Hungarica Felsőoktatási ösztöndíjpályázattal kapcsolatos feladatok.
- A Közjóléti, Egészségügyi és Nemzetiségi Bizottság, a Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottság ülésével kapcsolatos teendők előkészítése, ellátása.
- Az Esztergom és Nyergesújfalu Kistérségi Társulással kapcsolatos teendők ellátása.
Szervezeti egység dolgozóinak neve, beosztása, elérhetősége feladatköre:
Főépítészi feladatok:
- Településrendezési eszközök, településfejlesztési dokumentumok és településképi rendelet hatályosulásának figyelemmel kísérése.
- Működteti a tervtanácsot.
- Ellátja a műemlékvédelemhez kapcsolódó, jogszabályban meghatározott feladatokat.
- Előkészíti a helyi építészeti értékek védelmével kapcsolatos szabályozást.
- Szakmai véleményével, állásfoglalásával (szakmai konzultáció) segíti a település egységes táji és építészeti arculatának alakítását. Rendeletben meghatározottan a polgármesteri hatásköbe tartozó településképi véleményeket kiadja.
- Ellátja a település rendezési terveinek és helyi építési szabályzatainak elkészítésével, felülvizsgálatával összefüggő feladatokat.
- Előkészíti a rendeletet a helyi védetté nyilvánításról vagy annak megszüntetéséről, továbbá a védettséggel összefüggő korlátozásokról és kötelezettségekről.
- Figyelemmel kíséri a közterület-foglalási engedélyek helyi építési szabályzatokhoz és településképi rendelethez történő megfelelését.
- Vagyongazdálkodási ügyekben képviseli a rendezési tervekben lefektetett településfejlesztési célokat, kártalanítási ügyekben vizsgálja a rendezési tervek előírásait, szakmai véleménnyel segítve a Városfejlesztési Osztály munkáját.
- Tervezési kérdésekben segíti a Városfejlesztési Osztály munkáját, illetve tervezési feladatokat bonyolít le.
- Kompetenciájába tartozó helyi jogszabályi változásokról tájékoztatja a lakosságot, illetve a jogszabályban előírt és a partnerségi tervnek megfelelő szerveket és szervezeteket.
- Előkészíti és szakmailag koordinálja a város településfejlesztési koncepcióját és integrált településfejlesztési stratégiáját.
- Az ügyfelek kérdéseit, kérelmeit megválaszolja.
- Részt vesz a magasabb rendű tervek - megyei területfejlesztési koncepció, OTRT, nemzeti közlekedési stratégia - véleményezésében, műhelymunkáiban.
- Figyelemmel kíséri a jogszabályi változásokat.
- Figyelemmel kíséri, és képviseli a település érdekeit a várost érintő projektekben.
- Véleményezi a járási és szomszédos települések településfejlesztési dokumentumait és településrendezési eszközeit.
- Ellátja a város közterületén lévő emlék, - históriatáblákkal, műalkotásokkal kapcsolatos teendőket, bonyolítja a szobor programot.
- Homlokzat-felújítási pályázatok teljeskörű intézése.
- Közreműködik az esztergomi értéktár munkájában.
- Vezeti a Műszaki Kabinetet.
- Szervezi az „Építészeti Napok” rendezvényt.
Szervezeti egység dolgozóinak neve, beosztása, elérhetősége feladatköre:
PÉNZÜGYI OSZTÁLY
- Operatív gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátása, a hatályos jogszabályok figyelembevételével.
- A Költségvetésről szóló törvény által meghatározott feladatok, az önkormányzati költségvetés tervezése, végrehajtása, költségvetési beszámolók, havi és negyedéves jelentések, bevallások elkészítése, költségvetési ellenőrzés.
- Az önkormányzat által irányított, gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek pénzügyi, gazdasági feladatainak ellátása megállapodás alapján.
- Az önkormányzatra és az önkormányzat által irányított intézményekre vonatkozó állami hozzájárulások igénylése, információk biztosítása, kimutatások készítése.
- Az önkormányzati, a hivatali és az intézményi rendszeres és nem rendszeres bérek, változóbérek, hóközi személyi juttatások számfejtése a KIRA rendszerben.
- A gazdálkodáshoz, könyvviteli munkához kapcsolódó számviteli politika és a körébe tartozó belső szabályzatok elkészítése, a számlatükör kialakítása, a számlarend elkészítése.
- Az Önkormányzatot, a Hivatalt és az intézményeket megillető követelés nyilvántartása, behajtásokra irányuló intézkedések megtétele, a behajtások nyomon követése, amennyiben a behajtás nem más szervezeti egység feladatkörébe tartozik.
- Kapcsolattartás a MÁK-kal, ÁSZ-szal, NAV-val, a belső ellenőrrel, könyvvizsgálóval, az önkormányzat intézményeivel, valamint a nemzetiségi önkormányzatokkal.
- Törzskönyvi nyilvántartással kapcsolatos ügyintézés.
- Házipénztár üzemeltetése.
- Gazdálkodási jogosultságok naprakész nyilvántartása, folyamatos ellenőrzése.
- A különböző gazdasági egységek rendeltetésük szerinti feladatainak végrehajtása érdekében a rendelkezésre álló erőforrások felhasználásával kifejtett céltudatos gazdálkodás.
- Közreműködik a közbeszerzési törvényből, valamint a közbeszerzési szabályzatból adódó feladatok ellátásában, az Önkormányzat és a Hivatal közbeszerzési ügyeiben.
- Az önkormányzat gazdasági program elkészítése.
- Számlázás, banki kapcsolattartás.
- Az Önkormányzat, a Nemzetiségi Önkormányzatok, a Hivatal és az önkormányzati intézmények nagy értékű tárgyi eszközeinek mennyiségi és értékbeni nyilvántartása, kis értékű tárgyi eszközeinek mennyiségi nyilvántartása.
- Az önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati, a hivatali és intézményi beruházások, felújítások nyilvántartása, üzembe helyezése; a tárgyi eszközök aktiválásának elvégzése.
- Az előírt időszakonkénti leltározás elvégzése az Önkormányzatnál és a Hivatalnál.
- Az önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati, hivatali és intézményi selejtezési eljárásában való részvétel.
- Folyamatos főkönyvi ellenőrzés, kontrolling, monitoring.
- A különböző gazdasági egységek rendeltetésük szerinti feladatainak végrehajtása érdekében a rendelkezésre álló erőforrások felhasználásával kifejtett céltudatos gazdálkodás.
- A pénzügyi teljesítések rendjének meghatározása, végrehajtása, dokumentálása, illetve naprakészen tartása.
Pénzügyi Osztály munkatársainak neve, elérhetősége, feladatköre:
JEGYZŐI OSZTÁLY
- A Képviselő-testület által kinevezett magasabb vezetők, a gazdasági társaságok ügyvezetői, a polgármester, az alpolgármester és a hivatali köztisztviselők személyi anyagának kezelése, karbantartása.
- A közszolgálati alap- és központi nyilvántartás naprakész vezetése, aktualizálása.
- Pályáztatással, álláshirdetéssel kapcsolatos feladatok ellátása.
- Számítástechnikai feladatok ellátása.
- Hardver és szoftverfejlesztés, információs rendszerfejlesztés.
- Számítógépes hálózat karbantartása, fejlesztése.
- Adatvédelmi feladatok ellátása.
- Önkormányzati/hivatali szerződések nyilvántartása.
- Belső ellenőrzéssel kapcsolatos feladatok ellátása (előterjesztések készítése, belső ellenőrzési éves terv összeállítása, vállalkozói szerződés előkészítése).
- Önkormányzati intézmények informatikai fejlesztéseihez tanácsadás, segítségnyújtás az informatikai rendszerek üzemeltetéséhez, karbantartásához, a meghibásodások kiküszöböléséhez.
- Közreműködés a meglévő térinformatikai adatbázis karbantartásában és továbbfejlesztésében.
- Beérkező, kimenő iratok iktatása, irattározás, selejtezés feladatainak intézése, postázás.
- Az országgyűlési képviselők választásával, helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával, az Európai Parlament, a Nemzetiségi Önkormányzatok tagjainak választásával, népszavazással, népi kezdeményezéssel kapcsolatos feladatok ellátása.
- Ellátja a képviselő-testületi, valamint a bizottsági ülések személyi és technikai feltételeinek biztosítását.
- A Képviselő-testület, a bizottságok, a nemzetiségi önkormányzatok az önkormányzati társulás döntéshozó szervei elé kerülő előterjesztések törvényességi ellenőrzése.
- Az önkormányzati rendeletek előkészítése, kihirdetése, közzététele.
- Nyilvántartja a hatályos rendeleteket, határozatokat, utasításokat, szerződéseket.
- A Pénzügyi és Jogi Bizottság ülésével kapcsolatos teendők előkészítése, ellátása.
- A hivatali gépjárművek teljes körű ügyintézése.
- Közreműködik a városi, hivatali rendezvények, megemlékezések, ünnepségek előkészítésében, lebonyolításában.
- Az Esztergom és Nyergesújfalu Kistérségi Társulás üléseinek előkészítésével kapcsolatos teendők.
- Közreműködés az önkormányzati és hivatali catering feladatok ellátásában.
- Nyilvántartást vezet a Hivatal tárgyalásra, rendezvénytartásra alkalmas helyiségeinek (Díszterem, Nagyterem, Gadányi terem, Kistárgyaló) beosztásáról.
Szervezeti egység dolgozóinak neve, beosztása, elérhetősége:
HATÓSÁGI OSZTÁLY
Általános igazgatási jellegű feladatok
- Közreműködik a családi események rendezésénél, valamint az állampolgársági ügyekben.
- Anyakönyvi ügyek intézése.
- Hagyatéki ügyintézés.
- Talált tárgyakkal kapcsolatos ügyintézés.
- Jegyző hatáskörébe tartozó ipari és kereskedelmi ügyintézés.
- Népesség nyilvántartási feladatok.
- Telepengedélyezés, teleplétesítésének bejelentésével kapcsolatos ügyintézés, ellenőrzés.
- Jegyző hatáskörébe tartozó fogyasztóvédelmi ügyek.
- Zenés, táncos rendezvények engedélyezése, ellenőrzése.
- Szálláshely-szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó kereskedelmi hatósági, valamint szolgáltatás felügyeleti, hatósági feladatok ellátása.
- Vadkárral kapcsolatos eljárás.
- Állatvédelemmel, állatok nyilvántartásával kapcsolatos feladatok, eb nyilvántartás vezetése.
- Hatósági bizonyítványok kiadása.
- Termőföldek értékesítésével és haszonbérletével kapcsolatos kifüggesztések intézése.
- Előkészíti a külföldi állampolgár ingatlanszerzéséhez szükséges nyilatkozatot.
- Parlagfű mentesítésre vonatkozó feladatok ellátása.
- Fakivágási engedélyek kiadása.
- A levegő, valamint a zaj- és rezgésvédelmi központi jogszabályok szerinti feladatok ellátása, valamint az ezekre vonatkozó helyi rendelet végrehajtása.
- Általános hirdetmények kifüggesztésének intézése.
- Birtokvédelem.
- Hatósági ellenőrzést végez a 2016. évi CL. az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény alapján.
- A Központi Statisztikai Hivatal felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségnek eleget tesz.
- Vezeti a jogszabályokban kötelezően előírt nyilvántartásokat.
- Segíti az Esztergom-Kertváros Településrészi Önkormányzat munkáját a kirendeltségen keresztül.
- Településrendezési szerződések készítése.
- Teljes körűen ellátja a házszámozási feladatokat.
- Rendeletben meghatározottan a polgármesteri hatásköbe tartozó településképi bejelentési és településképi kötelezési eljárást lefolytatja.
- A hulladékról szóló 2011. évi CLXXXV. tv. által önkormányzati hatáskörbe utalt feladatok ellátása
Szervezeti egység dolgozóinak neve, beosztása, elérhetősége:
Adóhatósági feladatok
- Helyi adók bevallása alapján történő adókivetés, kiszabás, beszedés, utólagos adó megállapítás, adó ellenőrzés, nyilvántartás vezetés.
- Adóbehajtás, méltányossági ügyek, pénzforgalom könyvelésének feladatai.
- Belföldi gépjárművek adójának megállapítása, kivetése, beszedése, ellenőrzés és nyilvántartás.
- Adók módjára behajtandó köztartozások beszedése.
- Mezőőri járulékok kivetése, beszedése, nyilvántartás vezetése, behajtása.
- Talajterhelési díj beszedése, díjfizetési kötelezettség ellenőrzése, nyilvántartás.
- Adó és értékbizonyítvány kiállítása.
- Termőföld bérbeadásából származó jövedelem utáni adó beszedése, adófizetési kötelezettség ellenőrzése, nyilvántartása.
- Előkészíti a helyi adórendeletek tervezetét.
Szervezeti egység dolgozóinak neve, beosztása, elérhetősége:
Rendészeti jellegű feladatok
- Közreműködés állategészségügyi, állattartási feladatok ellátásában.
- Helyi rendeletben foglalt kötelezettségek betartásának ellenőrzése.
- Mezőőri szolgálat feladatainak koordinálása, ellenőrzése.
- A város közterületi rendjére, tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megszüntetése, szankcionálása.
- A közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése.
- Közreműködés a közrend, a közbiztonság, a közterület, az önkormányzati vagyon, az épített és a természeti környezet védelmében.
- Közreműködés a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében.
- Intézkedés vagy intézkedés kezdeményezése, a feladatkörébe tartozó jogszabálysértő tény, tevékenység, mulasztás észlelése vagy tudomásra jutása esetén, szabálysértés elkövetőjével szemben jogszabályban meghatározott esetekben és az önkormányzati rendelet rendelkezéseinek megsértése esetén - külön felhatalmazással - helyszíni bírság alkalmazása.
Szervezeti egység dolgozóinak neve, beosztása, elérhetősége:
VÁROSFEJLESZTÉSI OSZTÁLY
- Önkormányzati beruházások előkészítése.
- A beruházási szabályzat alapján a befejeződött beruházások üzembe helyezése.
- Közreműködik a közműtársulások szervezésében a jelentősebb lakossági hozzájárulásból megvalósuló beruházások esetében, és ellátja az ezzel kapcsolatos feladatokat.
- Irányítja, felügyeli az önkormányzati beruházási, felújítási munkálatokat és segíti az intézmények ez irányú munkáját.
- A beruházások tekintetében műszaki ellenőrzést végez és végeztet, terveket készíttet.
- Az önkormányzati gazdasági társaságok építési – létesítési – beruházásai műszaki tartalmának véleményezése.
- A tervbíráló bizottság működtetése.
- A beruházási projektek teljes körű lebonyolítása, utógondozása.
- Tőkebevonást megcélzó városi fejlesztési projektek készítése, annak koordinálása, önkormányzati vállalkozások létrehozásával kapcsolatos feladatok ellátása.
- Környezeti hatásvizsgálatokban szakhatóságként közreműködés.
- Honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása.
- Közterület használatra vonatkozó tulajdonosi hozzájárulás kiadása.
- Közmeghallgatás szervezése és hirdetés kifüggesztése a környezet védelméről szóló törvényi előírás szerint.
- A városi környezetvédelmi program elkészítésének és végrehajtásának koordinálása.
- Állattartással és hajtatásos növénytermesztéssel kapcsolatos jogszabályokból adódó feladatok ellátása.
- A szúnyoggyérítés koordinálása.
- A Városfejlesztési Környezetvédelmi és Kulturális Bizottság ülésével kapcsolatos teendők előkészítése, ellátása.
- Kapcsolattartás az önkormányzati ingatlanvagyon kataszter vezetésével, megbízott külső céggel, a vagyonkataszter gondozása.
- Önkormányzati tulajdonú ingatlanokkal kapcsolatos jognyilatkozatok, tulajdonosi hozzájárulások előkészítése.
- Idegen ingatlanon fennálló, az önkormányzatot megillető jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos nyilatkozatok előkészítése.
- Az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásával egyéb ingatlanokkal kapcsolatos bérleti, használati, hasznosításra elidegenítésre vagy tulajdonszerzésre irányuló jogviszonnyal kapcsolatos döntésre előkészítő feladatok elvégzése, a döntések határidőre történő végrehajtása és a kapcsolódó eljárások lefolytatása.
- Kapcsolattartás az Esztergomi Ingatlankezelő Kft.-vel, Zöld-Út Esztergom Kft.-vel, Eszköz Kft.-vel és a Strigonium Zrt.-vel.
- Az Önkormányzat közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervének elkészítése
Szervezeti egység dolgozóinak neve, beosztása, elérhetősége: