Évszázadokkal ezelőtt Bottyán János tulajdonában sörházként üzemelt, majd a Sándor család Esztergom megyeszékhelyi lakása lett. Volt leendő alkotmánybírósági székhely is, jelenleg felújítását és új funkcióját várja a várostól.
A kétszintes palota homlokzata hét tengelyes. A díszes keretezésű kosáríves kapuzat a középtengelyben nyílik. A Sándor család bárói címere áll a zárókövön. Sándor Antal 1787-ben grófi rangot kapott, így kétségtelenül ezelőtt készült a homlokzat. Felette széles, íves párkányzattal lezárt mezőben szalagornamentikával alakított, barokk stukkódísz kíséri a címert. A homlokzat síkjából plasztikusan előreugró, profilozott párkányzatot a kapu két oldalán álló kettős félpillér tartja. Felette egy-egy virágfüzéres, gyümölcsdíszes barokk kőváza ékesíti a kapuzatot és egyben összekapcsolja az épület két szintjét. A kapu feletti ablakot volutás díszítésű stukkó emeli ki. Az emelet kőkeretes ablakai plasztikus könyöklőn ülnek. Felettük enyhén ívelő szemöldökpárkány. Az ablakok közötti falsávok a szalagszerű övpárkányon állnak. A koronázó párkány gazdagon profilozott. Az oldalhomlokzat öttengelyes. Az emeleti ablakokat kettős falsávok választják el egymástól. A boltozott kapualjból háromfordulós lépcső vezet fel a boltozott lépcsőházban az emeletre.
E ház helyén a XVIII. század elején Bottyán János szerény sörháza állt. Vagyonának elkobzásával a ház is a Kukländer osztrák várparancsnoké lett, aki Papes Ádámnak, a várőrség ezredesének adta el. Ennek özvegyétől 1708-ban Szlawinczay Sándor Menyhért alispán vette meg, aki a vármegye újjáélesztéséért bárói rangot és addigi bajnai birtoka mellé még Sárisáp és Nagysáp birtokát is megkapta. 1723-ban kezdte építeni új emeletes házát. Menyhért fia, Mihály folytatta az építést, amit ennek fia Antal fejezett be. Az ő 1785. évi végrendeletéből tudjuk, hogy apja a házat helyi ismeretlen  mesterekkel építette 9000 ezer forintért. Ugyanezekre a mesterekre bízta Antal 1770-ben a pesti házuk építését is. Sándor Antal fia, Vince 1804-ben a bajnai uradalomban 250 darabból álló ménest alapított. Vince fia, Móric az „ördöglovas”, 1805. május 23-án született a Komárom és Esztergom megyében levő bajnai és gyarmati uradalmat birtokló család utolsó férfi sarjaként. A császári és királyi kamarás, aranysarkantyús vitéz legendás alakja volt a 20-as 30-as éveknek, különc tetteivel, lovainak különleges vakmerő mutatványairól legendákat meséltek Európa szerte.
A kimondottan gyenge testalkatú, vézna kisfiút, a családfa egyedüli hajtását apja mindentől óvta. Sándor Móric, saját elbeszélése szerint, apja haláláig a lovaknak még a közelébe sem mehetett. Állítólag 17 évesen ült először lóra, amikor a maga és a vagyona ura lett. Lovásza óvása ellenére rögtön egy angol telivért nyergeltetett fel, amelyet azonnal úgy ült meg, mintha hozzánőtt volna. Még ebben az évben bemutatta a pesti Nagyhíd (ma Deák Ferenc) utcában első „mutatványát”: két kocsi közül szorult helyzetéből úgy szabadult, hogy megsarkantyúzva lovát átugratott három egymás mellé fogott parasztlovat.
Apja budai palotájukat kis fedett híddal kötötte össze a szomszédos Várszínházzal, hogy ne kelljen az utcára kilépnie színházba menet.
Az 1825-ös országgyűlés megnyitására érkezett királyi pár tiszteletére nyaktörő ugrásokat és viharos vágtákat mutatott be a pozsonyi várdombon. A húszas évek második felében a főúri társaságok népszerű alakjává vált meghökkentő ötleteivel. A palotája emeleti erkélyén lóhátról szemlélődő, pipázó fiatalember közismert figura volt Pest-Budán, bár a jámbor polgárok valószínűleg nem lelkesedtek, amikor szekereket, lovakat, ökröket ugratott át a nyílt utcán. A budai Várba vezető lépcső kedvenc lovaglóhelyének számított: a békés járókelők ijedten lapultak a falhoz közeledtére, a bécsi Práterben pedig egy ízben Ferdinánd császár szeme láttára ugratott át egy rendőrt, aki útjában állt. Előszeretettel lovagolt be mások házába is: beteg, öreg kertészének a szobájába éppúgy lovastul állított be, mint a pesti főúri paloták termeibe, vagy a bécsi Fehér Hattyú fogadó második emeleti szobájába.
A vakmerő lovas nagy árat fizetett kedvteléseiért. A sok eséstől, ficamtól, töréstől aránylag fiatalon élőhalott ronccsá vált. Két évtizeden át feküdt tehetetlenül betegágyában, 1878-ban halt meg hosszú szenvedés után. Fiú örökös nem lévén (egyetlen fia Leó hétéves korában váratlanul meghalt), a család férfi ágon kihalt, a birtokokat lánya, Paulina örökölte, aki az esztergomi házat eladta Kamenszky István helyi orvos Elek nevű fiának. Az utolsó tulajdonos Kamenszky Gyula pesti kúriai bíró volt, aki nyugdíjazása után ide vonult vissza. Az udvarban neogótikus kápolnát építetett az általa Országos Szent Gellért Egyesület részére.

Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 3. §-a szerint „Az Alkotmánybíróság székhelye Esztergom.” A törvény mielőbbi végrehajtása érdekében a város képviselő testülete, a 189/1991./XI.14. sz. határozatalával, ellenérték nélkül átadta a volt Sándor-palota tulajdonjogát az Alkotmánybíróságnak. Az ingatlan tulajdonjogának átruházására vonatkozó okiratokban, amelyet a város akkori polgármestere Dr. Könözsy László és az Alkotmánybíróság soros elnöke, Dr. Sólyom László írt alá 1992. október 7-én, az Alkotmánybíróság kinyilvánította azon szándékát, hogy három éven belül helyreállítja az épületet és alkalmassá teszi feladatai ellátására. Az indoklás hangsúlyozta: „A javaslat történelmi és közjogi hagyományainkra tekintettel, valamint a hatalom fővárosi centralizációjának oldása érdekében az Alkotmánybíróság székhelyeként Esztergomot jelöli meg”. 1995. szeptember 27-én azonban a Horn-kormány kijelentette, hogy a fenti törvényt módosítani kívánják, és az Alkotmánybíróság új székhelyéül Budapestet határozták meg. Az épület így üresen maradt, felújítása sem történt meg. Mára városi tulajdonba került, és ígéret hangzott el teljes rendbehozatalára.

B.A.