ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
(2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.)
„PÁLYÁZAT INTERNETES MÉDIUMOKNAK 2017”
CÍMŰ PÁLYÁZAT FELHÍVÁSA
Esztergom 2017.
Pályázat helyi internetes médiumoknak (Esztergom)
Esztergom Város Önkormányzata pályázatot hirdet Esztergom és vonzáskörzetében működő helyi internetes médiumok támogatásával kapcsolatban.
Az önkormányzati kommunikáció hatékonyságának növelése céljából a közérdekű híradások elérése a jelenlegihez képest nagymértékben megnövekedjen azáltal, hogy a helyi internetes médiumok is bekapcsolódnak az önkormányzati kommunikációba.
További cél a helyi online média működésének elősegítése, helyi közösségek, újságírók támogatása, munkahely-teremtés elősegítése, helyi értékek megismertetése, a helyi közélet minél szélesebb nézőpontból történő megismertetése a lakossággal.
- Médium megnevezése
Honlap
- Rendelkezésre álló maximum keretösszeg
Egy médiumot üzemeltető jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég egy pályázatot nyújthat be, legfeljebb 1.800.000,- Ft összegű támogatásra.
- Pályázati feltételek
3.1. A pályázaton való részvétel alapfeltételei az alábbiak:
- Esztergommal és vonzáskörzetével rendszeresen foglalkozó, a pályázat kiírását megelőzően legalább egy évvel alapított/indult, azóta folyamatosan működő, önálló .hu vagy .com vagy .net domain-eken elérhető közösségi vagy hírportál.
- A tartalom aránya: minimum 75 százaléka Esztergommal és/vagy térségével foglalkozik.
- Rendszeres, saját gyártású anyagok: interjúk, helytörténeti írások, interaktív alkalmazások (egészségügyi, jogi tanácsadás, útinform) a lakosság minél szélesebb körű bevonásával.
- Az előző évben kapott támogatással elszámolt, adó- és egyéb köztartozása nincs és az előzetesen fel nem használt támogatást visszautalta.
- 3.2. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell (esszészerűen, maximum 5000 karakterben kifejtve), hogy az alábbi feladatok megoldására a pályázónak milyen elképzelése van:
- Önkormányzati és önkormányzati tulajdonú cégek részéről közlemények, hírek, tájékoztatók, pályázatok és közérdekű anyagok közzétételének vállalása.
- Munkahely-teremtés: fő- vagy mellékállásban esztergomi, vagy a város vonzáskörzetében élő kollégák alkalmazása és/vagy gyakornoki program indítása esztergomi és/vagy a város vonzáskörzetében élő, szakirányú tanulmányokat folytató diákok számára.
- Helyi civil-, kulturális- és sportegyesületek bevonása a tartalomszerkesztésbe, róluk szóló hírek, információk rendszeres és folyamatos közzététele.
- Saját gyártású anyagok rendszeres publikálása: helyi idegenforgalom, gazdaság, egyházi élet, természeti értékek, épített értékek, művészetek témakörökben.
- A város közösségi életét összefogó, Esztergom értékei helyben és országos, nemzetközi szinten bemutató egyéb, szubjektív vállalások.
- A város közösségi életét összefogó, Esztergom értékei helyben és országos, nemzetközi szinten bemutató egyéb, szubjektív vállalások.
- 3.3. A pályázónak vállalnia kell az alábbiakat:
- A pályázó a pályázat benyújtásával elfogadja (a pályázat feltétele), hogy pályázati nyertesség esetén az általa publikált, saját készítésű írásos és képi anyagokat Esztergom Város Önkormányzata az általa ingyenesen terjesztett kiadványokban, internetes felületeken térítésmentesen megjelenítse vagy felhasználja a szerzői jogok tulajdonosának feltüntetése mellett.
- A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény alább idézett 10. § és 13. § alapján Esztergom Város Önkormányzata képviselő-testületének, bizottságainak tagjaival, valamint az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal bármely munkatársával kapcsolatban szereplő sajtónyilatkozatok közzététele előtt lehetőséget biztosít a közzéteendő sajtónyilatkozattal egy időben, az abban foglaltakra történő reagálásként, az érintett képviselő, bizottsági tag, hivatali dolgozó saját álláspontjának kifejtésére.
- 10. § Mindenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint Magyarország polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről. A médiarendszer egészének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás ezen ügyekről és eseményekről.
- 13. § A tájékoztatási tevékenységet végző lineáris médiaszolgáltatások kötelesek a közérdeklődésre számot tartó helyi, országos, nemzeti és európai, valamint Magyarország polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről, vitatott kérdésekről az általuk közzétett tájékoztató, illetve híreket szolgáltató műsorszámokban kiegyensúlyozottan tájékoztatni. E kötelezettség részletes szabályait törvény az arányosság és a demokratikus közvélemény biztosítása követelményeinek megfelelően állapítja meg.
- A pályázat közzététele
Esztergom Város Önkormányzatának hivatalos weboldalán, a www.esztergom.hu internetes oldalon.
- A pályázat benyújtásának határideje
2017. november 28. (kedd) 12.00 óra
- A pályázat benyújtásának módja
- Cégkivonat/Vállalkozói engedély
- A pályázatot aláíró vezető tisztségviselő aláírási címpéldánya.
- 30 napnál nem régebbi NAV nullás igazolás, vagy nyilatkozat a köztartozásmentes adatbázisban való nyilvántartásról.
- 30 napnál nem régebbi igazolás helyi adótartozás mentességről.
- 30 napnál nem régebbi igazolás arról, hogy az önkormányzat felé bérleti díj vagy egyéb tartozása nem áll fenn.
- 30 napnál nem régebbi bankszámlaszám igazolás
- Az eredményhirdetést követő közzététel helye
A helyben szokásos módon: www.esztergom.hu weboldalon, hirdetőtáblán.
- A pályázat benyújtásának helye és határideje
A pályázatokat zárt borítékban, 2017. november hó 22. napjától 2017. november hó 28. napján 12:00 óráig lehet személyesen Esztergom Város Önkormányzat (2500 Esztergom Széchenyi tér 1.) Polgármesteri Titkárságán leadni.
Postai úton történő benyújtás esetén a határidő a beérkezés idejét, nem a postára adás idejét jelenti.
A megjelölt határidőn kívül beérkezett pályázati anyagok felbontás nélkül visszaküldésre kerülnek a pályázó részére.
Kérjük a borítékon a “Pályázat Internetes Médiumoknak 2017.” címet feltüntetni szíveskedjék!
- A Pályázat elbírálása
A támogatás elbírálásáról és mértékéről Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság dönt.
10. A nyertes pályázóval a szerződéses jogviszony időtartama
Határozott időre: aláírástól számított legfeljebb 1 év
A pályázatkiíró fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást bármikor, indokolás nélkül, akár érvényes ajánlat esetén is eredménytelennek nyilváníthatja, és egyik pályázóval sem köt szerződést.
Esztergom, 2017. november hó 21. napján
Romanek Etelka polgármester