Az Ausztriából érkező család első tagja, (I.) János György 1715-ben nyert magyar honosságot mint III. Károly lőporfelügyelője. Ő alapította a királyi városhoz közeli pékműhelyt, amely hét generáción keresztül volt a család tulajdonában.
Einczinger György Antal az 1838-as nagy dunai árvíz idején az elöntött város károsultjai számára saját költségén naponta 2118 kenyeret sütött. 1849. január 16-án, a várost megszálló osztrák ezred parancsnoka, Schiffmann ezredes kivégzéssel fenyegette, ha estig nem szállítja le a követelt kenyérmennyiséget. Elegendő lisztje nem lévén, azt a városi polgárok adták össze, hogy megmentsék a pékmester életét.
Simor János hercegprímás az Einczinger-sütőháznak visszavonásig szóló Érseki Udvari Szállító címet adományozott, és személyesen fogadta Einczinger Györgyöt.
A sütőház Einczinger Sándor idejében élte fénykorát. Az üzemet 1911-től folyamatosan modern gépekkel szerelték fel. A sütőüzem látta el Esztergomban a katonaság, a kórház és az érsekség mellett a lakosság egy részét is. Einczinger Sándor tevékeny szereplője volt a helyi közéletnek: tagja a vármegye törvényhatósági bizottságának és a Takarékpénztár igazgatóságának.
Az Einczingerek századokon átívelő, szorgos munkájával létrehozott sütőházát 1949-ben államosították.
